Barion Pixel

A napvitorla áldásos szerepe

napvitorla utcán

Már majdnem mediterrán ország lettünk, ha a nyári hőségben a hőmérsékletet és a levegő páratartalmát nézzük, csak éppen a tengerpart hiányzik… Persze, ott a magyar tenger, a hőn szeretett Balatonunk. Bárhova is szeretnénk azonban a nyári melegben kimozdulni, ha nem vagyunk a melegre felkészülve, akkor szinte élvezhetetlen lesz még a nyaralásunk is.

Pénzt kidobni pedig senki nem szeretne, nem azért várjuk egész évben a nyári szabadságolásokat, hogy aztán sajnálkozzunk az elbénázott nyaralásért. Persze, váratlan körülmény bárkivel történhet, azonban vannak dolgok, amikre fel lehet készülni.

A napvitorla a nyár egyik megmentője lehet

Amikor nyaralunk, vagy akár nyáron az otthonunk kertjében ülünk, vagy járjuk a különböző kikapcsolódásra szánt helyeket, fontos szempont, hogy a meleg ellen kellő védettséget tudunk-e közben élvezni. Nemcsak a naptej és a hidratálás a két szempont ebben, hanem a megfelelő öltözék, valamint a fejfedő, és az is, hova ülünk be. Ahova beülünk, vagy éppen kiülünk, teraszra, ott az adott helyen biztosítva van-e a kellő UV sugárzással szembeni védelem, vagy süttetjük a fejünket a 40 fokban? Ki tudna élvezni egy hűsítő limonádét, koktélt, vagy jegeskávét, ha közben megég a feje, és napszúrást kap? Ebben jelent megoldást a napvitorla.

Egy napvitorlákkal felszerelt kávéházi teraszra teljesen más élmény beülni, mint egy csupasz helyre, ahol izzadság cseppekkel és égető napsugarakkal kell küzdeni. Ha egyéb módon is meg van oldva a levegő párásítása és a hűsítés, az persze ráadás, de az árnyékolás és a napszúrás elleni védelem alap kell, hogy legyen! A fejekben át kell állítani az életvédelem és a luxus skálán elhelyezett tényezőket, ugyanis amióta ilyen nagy meleggel kell számolnunk hazánkban is, a légkondicionáló sem számít luxusnak. Amennyiben, az nem luxus, hogy légkondi mellett nem lesz hányingerünk a melegtől, és nem leszünk rosszul, hanem alapvető életvédelem. A magyar fejekben néha ezeket a fogalmakat tisztázni kell, főleg a körülmények változásával, mint amilyen a nyári meleg.

napvitorla étteremben

A nyári megjelenést is feldobja egy ízléses napvitorla

Az alapvető funkcióján túl, amit betölt a napvitorla, az sem mellékes, hogy teljesen más látványt és hangulatot áraszt magából egy napvitorlákkal ellátott éttermi terasz, mint csupasz társai. Mennyivel olaszosabb, nyáriasabb, kellemesebb még kiülni is egy ilyen helyre, amely megfelelő minőség mellett ellátja az UV védelmet is, és még a fotókon is jól mutatnak. Strandokat is jelentősen fel tudnak dobni a napvitorlák, egyedi megjelenést és imázst kölcsönözve ezzel az adott partszakasznak is. Modern és esztétikus megjelenést nyújtanak az igazán minőségi napvitorlák.

A mai kor egyik előnyét jelenti pontosan az, hogy mivel meghatározó szerepe van a stílusnak, a divatnak, a megjelenésnek, ezért már a lakberendezésben és az egyéb iparágakban is azoknak a termékeknek van előnye, melyek az esztétikai elvárásoknak is megfelelnek. Nem a tákolt, praktikus megoldások korát éljük, mint például a kommunizmus szürke egyhangúságában, hanem a valódi, kreatív, színes, ízléses, esztétikus megjelenés korát. A Napvitorlaland vállalkozásunk termékei ebből a szempontból is kimagasló minőséget képviselnek a piacon, hiszen mind minőségileg, mind esztétikai szempontból prémium kategóriában szerepelnek.

napvitorla színes

Egyedülálló termékek a piacon

Az oldalon kapható napvitorlák egyedülállósága mellett szólnak számottevő előnyös tulajdonságaik. Ilyen például a már említett modern és esztétikus megjelenés, melyet lehet fokozni az egyedi rendelés igénybevételével, ahol egyéni elképzelések szerint lehet megterveztetni a terméket. Prémium minőséget képviselnek, amiben benne foglaltatik az időjárásálló tulajdonság, nagy ellenállással rendelkeznek az UV sugárzással, de a széllel szemben is. Kontúríves kialakításúak, ami fokozza a stílusos megjelenést. Speciális gyártási technológiával készülnek, 285 g/m2 prémium HDPE szövetből állnak, ráadásul kézzel varrott termékek. Széleik rozsdamentes gyűrűvel vannak megerősítve a sarkokban. Ráadás, hogy könnyen felszerelhetők és könnyen tisztíthatók. Lehet választani háromszög, négyzet, de akár téglalap alakban is.

Cikk megosztása

Még több izgalmas cikk: