A napvitorla egy népszerű árnyékolási módot biztosít. Az UV védelem egyre jobban előtérbe kerül és felértékelődik az emberek életében, különös tekintettel a nyári időszakban. Ez nem véletlen, ugyanis a napvédelem nem csak a bőr fiatalságának megőrzéséhez járul hozzá, de az egészségünk szempontjából is nagy jelentőséggel bír. Tudatos odafigyeléssel és óvintézkedésekkel ugyanis a leégés elkerülése mellett csökkenthető a bőrrák kialakulásának kockázata is. Az UV sugárzás a bőrrák mellett számos egyéb betegség kialakulásáért is felelős lehet.
Sokféle módon védekezhetünk a nap káros sugarai ellen. Megfelelő ruházattal, kalappal védhetjük a testünket, fejünket, napszemüveggel pedig megóvhatjuk a szemünket. Mindezekkel már sokat segíthetünk, de ezen felül javasolt még valamilyen kémiai vagy fizikai fényvédők használata is. Ahhoz, hogy a fényvédelem igazán hatékony legyen, érdemes odafigyelni néhány szempontra. Ilyen például a felkent fényvédő mennyisége, faktorszáma, illetve a rendszeres újrakenés, különösen hosszabb ideig tartó kültéri tartózkodás esetén. Bár ilyenkor fokozottabban ki vagyunk téve a káros sugárzásnak, nem csak a tavaszi, nyári időszakban vagy napozás során javasolt a különböző fényvédő termékek használata, hanem egész évben érdemes beiktatni a napi bőrápolási rutinba.
Ezen felül javasoljuk a rendszeres bőrgyógyászati szűrővizsgálatokon való részvételt.
Bár a fentieket nem szabad semmiképpen elhanyagolni, van egy másik módja is annak, hogy ne kelljen egész nap bújkálni a napsugarak ellen, ha időt szeretnénk tölteni a szabadban. Ez pedig az árnyékolás, ami ma már sokféleképpen megvalósíthatunk.
A különböző kültéri árnyékvitorlák használata egy igen egyszerű és egyben praktikus módja a napvédelemnek. Nem csak az egészségünknek tehetünk jót ezzel, de javíthatjuk ezzel komfort érzetünket és sokkal kellemesebbé tehetjük a napsütéses nyári időszakban a kint tartózkodást.
A napvitorlával való árnyékolás előnyei
A napvitorla kitűnő árnyékoló képességgel rendelkezik. Mindezt pedig egy gyors, dekoratív és egyben pénztárcabát módon képes megtenni. Kialakítása jól variálható a széles méretskála és a különböző formák miatt. Az egyes formák előnyeiről és hátrányairól egy korábbi bejegyzésünkben már részletesen írtunk.
Mivel nagyobb méretben is elérhető vagy akár adott esetben több napvitorla is kombinálható egymással, ezért akár egy egész terasz is lefedhető vele.
Nem csak a napsugarak ellen biztosít védelmet, de egy enyhe esővel szemben is képes megóvni. Azonban a vízáteresztő anyag, illetve a megfelelő lejtésű telepítés miatt a víz nem tud megállni a felületén, így a felfüggesztési pontok nem kerülnek túlzott terhelés alá.
Légáteresztő kialakításának köszönhetően szeles helyeken is megállja a helyét, ugyanis nem kap bele a szél. A másik előnye az apróhézagos szövésnek, hogy hatékonyan szellőzik és így nem fülled be alatta a levegő. Ezen felül a kinézet sem elhanyagolható, ugyanis a napvitorla egy igazán esztétikus árnyékolási megoldást biztosít.
Hatékony napvédelem kültéri árnyékolóval
A napvitorla egy univerzális megoldást biztosít a napvédelemre, ugyanis szinte bármilyen helyre letelepíthető. Nem csak otthon a teraszon, kertben vagy éppen az autóbeálló fölött funkcionál jól, de étteremben, kávézóban, óvodában, játszótéren és sok egyéb helyen is remekül megállja a helyét. A nyári időszak után pedig egyszerűen leszerelhető, majd a következő szezon elején újra elővehető, amikor újra szükség van rá.
A napvitorla anyaga meghatározó lehet az általa nyújtott fényvédelem szempontjából is. A kínálatunkban megtalálható kézzel varrott, prémium minőségű árnyékolók a 285 g/m2-es anyagsűrűségükkel igazán tömörek és masszívak. A sűrű szövésű HDPE anyag hatékonyabb árnyékolást és ezzel együtt nagyobb mértékű UV védelmet biztosít, mint a piacon lévő többi, vékonyabb, ritkább szövésű anyag. Mindezek mellett pedig ez a típus időjárásálló és ellenálló a széllel szemben is.
Még nem késő az idei nyárra gondoskodni a napvédelemről és egy megfelelően árnyékolt területet kialakítani. Mivel a standard méreteken felül van lehetőség egyedi méretű napvitorla rendelésére is, a webáruházunkban kapható darabok között bárki megtalálhatja a tökéletes árnyékolót. Ezek a standard daraboktól megszokott prémium minőséget és tulajdonságokat hozzák. A HDPE anyag, a víz- és légáteresztő kialakítás, a strapabíróság és masszivitás mind-mind igen előnyös tulajdonságnak számítanak a mindennapi használat során.